udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Csiang Cö-min

1996. július 2.

Iliescu elnök és Csiang-Cö-min elnök júl. 1-jén Bukarestben aláírta a román-kínai közös nyilatkozatot, ugyancsak aláírták - miniszteri szinten - a román-kínai tudományos és műszaki együttműködési kormányegyezményt. Kína 600 ezer dolláros vissza nem térítendő segélyt ad Romániának. Iliescu a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy tovább ápolják a hagyományos együttműködést. A két elnök nagy hangsúlyt fektetett a gazdasági együttműködésre, beleértve a közvetlen árucserét. A kínai elnök látogatása júl. 2-án zárult, Csiang Cö-min Bukarestből Kazahsztánban utazott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

1996. július 2.

Kína Romániát, mint politikai partnert kiemelten kezeli, ezt mutatja, hogy Csiang Cö-ming kínai elnök európai körútján a volt szocialista országok közül egyedül Romániát kereste fel, ahová háromnapos látogatásra érkezett. A románul is jól beszélő kínai elnök tárgyalt a román vezetőkkel. Iliescu hangoztatta, hogy Románia Kína legnagyobb kereskedelmi partnere a kelet-európai térségben. /Magyar Nemzet, Népszabadság, júl. 1./

2003. július 21.

Államfőként harmadszor utazott júl. 20-án Pekingbe Ion Iliescu. Látogatásának célja a román-kínai gazdasági kapcsolatok megélénkítése. Jelenleg 5000 kínai tulajdonú cég működik Romániában, 41 millió dollár alaptőkével, de a két ország kétoldalú forgalma messze elmarad az 1979-es rekordszinttől, amikor meghaladta az 1079 millió dollárt. Elutazása előtt Iliescu Cosma bányászvezér kegyelemben részesítését helyezte kilátásba. Szerinte túl szigorú büntetéssel sújtották, mivel nem lehet egyedül őt tenni felelőssé a történtekért. - Iliescu kitüntette Adrian Paunescut. - A Pro Európa Liga Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora mentelmi jogának felfüggesztését kérte. /Iliescu Pekingbe utazott. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 21./ Ion Iliescu elnök 1991-ben és 1994-ben is tett látogatást a kínai fővárosban. Iliescu 1971-ben szintén Pekingben járt, a Nicolae Ceausescu által vezetett román küldöttséget tagjaként.Ceausescu hazatérve számos területen megkísérelték közvetlenül is átültetni a román gyakorlatba a "kínai tapasztalatokat", egyfajta román "kulturális forradalomként". A bennfentesek szerint Iliescu tiltakozott, ami részleges kegyvesztését eredményezte: először vidékre helyezték át, megyei párttitkárnak, majd egy könyvkiadóhoz küldték. Mint "belső száműzöttet", sokan őt kezdték a román politika reménységének tekinteni - ez alighanem hozzájárult ahhoz, hogy amikor 1989 decemberében a népharag elsodorta a Ceausescu-diktatúrát, ő tűnt annak a személynek, aki a diktatúrából képes átvezetni az országot egy posztkommunista reformkorszakba. Ami a román-kínai politikai kapcsolatokat illeti, sikerrel túlélték mind Mao halálát, mind Ceausescu kivégzését. A kínai vezetők már 1989. dec. 27-én üzenetben biztosították az új román vezetőket arról, hogy tiszteletben tartják a román nép választását. Az 1989-es Tienanmen-téri események után több kelet-európai ország alaposan lehűtötte kapcsolatait Pekinggel, kivéve Romániát. 1994-ben Li Peng kínai miniszterelnök Bukarestben fejtette ki az átalakult kelet-európai országokkal kapcsolatos kínai politika négy elvét, nevezetesen: Peking tiszteletben tartja minden ország népének választását és nem avatkozik be más országok belügyeibe; a hagyományos barátság folytatása és a békében való együttélés; a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztése; a viták békés megoldásának, a regionális stabilitásnak a támogatása. Csiang Cö-min kínai párt- és államelnök 1996-ban járt Romániában, és nem érdektelen, hogy mai utóda, Hu Csin-tao alelnökként már 1995-ben látogatást tett Bukarestben. A miniszterelnöki és egyéb magas szintű kölcsönös viziteket összeszámlálni is nehéz lenne. 2000-ben a román-kínai kereskedelem volumene 298 millió dollárra emelkedett. /Baracs Dénes: Iliescu (újra) Pekingben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./

2003. augusztus 19.

Államfőként aug. 19-én harmadszor utazik Pekingbe Ion Iliescu elnök, hiszen 1991-ben és 1994-ben, előző mandátuma idején is tett látogatást a kínai fővárosban - de régebbi emlékeket is felidézhet. Ami a román-kínai politikai kapcsolatokat illeti, sikerrel túlélték mind Mao halálát, mind Ceausescu. Az 1989-es Tienanmen-téri események után több kelet-európai ország alaposan lehűtötte kapcsolatait Pekinggel, de nem Románia. Ion Iliescu egyike volt a kevés államfőnek, aki már 1991-ben, majd 1994-ben is ellátogatott Kínába. 1994-ben Li Peng kínai miniszterelnök Bukarestben fejtette ki az átalakult kelet-európai országokkal kapcsolatos kínai politika négy elvét, nevezetesen: Peking tiszteletben tartja minden ország népének választását, és nem avatkozik be más országok belügyeibe; a hagyományos barátság folytatása és a békében való együttélés; a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztése; a viták békés megoldásának, a regionális stabilitásnak a támogatása. Csiang Cö-min kínai párt- és államelnök 1996-ban járt Romániában, mai utóda, Hu Csin-tao alelnökként már 1995-ben látogatást tett Bukarestben. Adrian Nastase kormányfő tavaly júniusban, majd idén tavasszal, éppen a SARS-járvány legveszélyesebb időszakában járt Pekingben. A kétoldalú forgalom két évtized alatt töredékére csökkent, 1999-ben 191 millió dollárt tett ki. 2000-ben ez a szám 298 millió dollárra emelkedett, már ötezer kínai tulajdonú cég működött Romániában, igaz, összesen csak 41 millió dollár alaptőkével. /Baracs Dénes: Iliescu (újra) Pekingben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék